Eredete: Már az ókori egyiptomiak és görögök is felhasználták gyógyításra, a növény tiszteletét jelzi az is, hogy isteneiknek áldoztak vele. Többek között, fájdalom- és lázcsillapításra használták, de fejfájás, valamint a vese, a máj és a húgyhólyag betegségeit is kezelték vele.

Gyűjtése (mikor, hol):
Április végétől nyár elejéig gyűjthetjük a virágát, rövid kocsánnyal leszakítva. A gyűjtés során speciális eszközt, kamillafésűt szoktak használni. Kamillával a legkülönbözőbb helyeken találkozhatunk, így vetésekben, utak mentén, vagy akár gyomos területeken. A növény mérete változó: pár cm nagyságútól akár a 60 cm magasságúra is megnőhet. Bár jól ismert gyógynövény, mégis sokan összekeverik értéktelen, de külsőleg nagyon hasonlító gyomfajokkal, pedig ezek általában teljesen szagtalanok, vagy kellemetlen illatúak.

Szárítása és tárolása
nagy odafigyelést igényel: hajlamos befülledésre, ezért nem szabad vastag rétegben szárítani, hanem egyenletesen kiterítve, virág-virág mellett, így pár nap alatt megszárad. A száraz kamillavirág igen sérülékeny, ezért leginkább papírdobozban érdemes tárolni, nedvességtől védett helyen!


Hatásai:

- gyulladáscsökkentő
- görcsoldó
- fertőtlenítő
- nyugtató
- segít ellazulni, megkönnyíti az elalvást
- refluxos tünetek enyhítésére kiváló
- védi és regenerálja a gyomor és bél nyálkahártyáját
- a szem gyulladásira kiváló
- antihisztamin hatású
- szélhajtó, emésztést serkentő
- enyhíti a puffadást
- külsőleg pattanások, sebek és ekcéma kezelésére is alkalmas

Elkészítése:

Teaként: forrázással készítjük, egy csésze teához, egy púpozott teáskanálnyi virágzat szükséges, kb. 10 perc állás után már fogyasztható is. Naponta 3-4x.
Lefőzhető egyszerre is a napi adag és kortyolgatható a nap folyamán.
Lehet kúraszerűen inni vagy alkalmanként is segít (attól függ miért isszuk).
Külsőleg: arclemosóként: töményebbre főzzük, naponta lemosható vele az arc, ha zsíros, sebes vagy pattanásos.
Fürdőként: egy kád vízbe 1-2 csomag tea, elkészítve forrázással, majd hozzáadva a fürdővízhez.
Gördülő kúra: Üres gyomorra meginni 3-4 dl teát, lefeküdni és minden oldalon 5 percet feküdni, hogy a gyomor mindegyik részét érje a kamillatea. Remekül megnyugtatja a refluxos és/vagy gyulladt gyomrot.